Szakértelem

Rólunk

Az ION SO4EP Kft. 2014 ben alakult, teljesen magyar tulajdonú cég. Az akkor éppen még tartó gazdasági válság, nem a legbarátságosabb környezet volt egy induló vállalkozás számára, de viszonylag rövid időn belül sikerült megszilárdítani cégünk helyzetét, mely az alapítás óta stabilan működik és fejlődik.

Raktár irányítási szoftver fejlesztésével kezdtük tevékenységünket. A cégalapító tulajdonosok szakmai múltja volt a biztosíték arra, hogy már az első szoftver termékünk is jól használható, rugalmas megoldást nyújtson a felhasználók számára.
Partnereink igényei alapján folyamatosan bővítjük a kínált szoftver megoldások körét. Mára az ION WMS raktárirányítási rendszer mellett az ION ERP ügyviteli rendszer és az iON Rent kölcsönző rendszer teszik a bevezetett rendszerek jelentős részét.

Cégünk vezetése elkötelezett az új innovatív megoldások alkalmazására, annak érdekében, hogy folyamatosan fenn tudjuk tartani termékeink minőségét.

Küldetés

Cégünk küldetése, hogy innovatív rendszermegoldások bevezetésével és üzemeltetésével segítse a magyar kis- és középvállalkozások hatékony, versenyképes működését.

Célunk elérésében maradéktalanul támaszkodunk az ION csapatában dolgozó minden kollégánk tudására, kreativitására és törekvésükre, hogy partnereinknek igényeit a tőlük elvárható legmagasabb szinten elégítsék ki.

Rólunk mondták

Jó érzés, hogy a sok szoftverfejlesztő cég között van egy olyan is, mint az Önöké, akire bizton lehet számítani mind gyorsaságban, mind szakmai felkészültségben, hozzáértésben, mind emberi hozzáállásban. Külön köszönöm azt a sok segítséget, amit azóta kaptam.”

Csajághy Gábor

1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. – Ügyvezető

Az ION szakembereinek hozzáértése, rugalmassága és arra való törekvése hogy megrendelőként elégedettek legyünk minden várakozásunkat fölülmúlta. A vállalatunknál bevezetett szoftveres megoldások precízen és gyorsan működnek minden egyedi igénynek megfelelően. Az ION által biztosított szakmai háttér és támogatás olyan pont vállalatunk életében amelyre nyugodtan támaszkodhatunk a mindennapi kihívások kapcsán. A több éves közös munka után bátran kijelenthetem, hogy a ION a lehető legjobb választás volt számunkra.

Pirók László

Aunde Kft. / minőségirányítási vezető

“Gratulálok a programhoz. Gyors, világos, praktikus, áttekinthető és megbízható.”

Tóth Szabolcs

AgroSprint Kft.